„Amikor baráti körben sokszor órákon át hallgattam áradó történeteit, föltűnt, hogy a könnyed, szellemes, csattanósra csiszolt elbeszélések milyen hatalmas lexikális ismeretre, milyen mély bölcseleti, zenetörténeti és zeneelméleti tudásra épülnek. 

A könnyedségnek és mélységnek ez a ritka egysége természetesen még csak verbális teljesítmény volt, de később örömmel tapasztaltam, hogy Balázs Árpád írásban is megőrizte világos és élményszerű előadása minden erényét. Az elbeszélés középpontjában az öntudatos alkotó attitűdjével a fél évszázados zeneszerzői életút leírása áll, de minden önfényezés nélkül, sok érzelemmel, iróniával és öniróniával. De ott van mögötte az egész korszak kultúratörténete, művelődéspolitikája és sok-sok jellegzetes figurája, nemcsak a zene, hanem az irodalom, a képzőművészet területéről is, hiszen Balázs Árpád dalainak és kórusműveinek nagy része kortárs költők műveire épül Illyés Gyulától Nemes Nagy Ágnesig, s a képzőművészeti életben majdnem annyira benne van, mint a zeneiben. 

Egy-egy történet vagy kis portré erejéig a nemzetközi zenei élet számos nagysága is megjelenik a könyvben Igor Sztravinszkijtól Aram Hacsaturjánon át Benjamin Brittenig." (Szále László).