Background.jpg

A szentesi zsidóság története

A zsidóság Szentesen a 18. század második felében jelent meg, de ekkor még nem alkottak szervezett közösséget. 1817-ben egy adóösszeírás során 17 zsidó családot, összesen 92 személyt számoltak meg. A hitközség megszervezése is ettől az időponttól datálható.

 

A kicsiny közösségnek sok időbe telt, amíg a gyűlöletet, a gyanúsítást és a lenézést le tudta küzdeni. Nem elsősorban Szentes lakossága volt az, amelyik lenézte és üldözte a zsidóságot, hanem inkább a hatóság, mely az uraságot képviselte a városban.

A hatósági döntésekben pedig sokszor a földesúrnak a zsidó emberekkel szembeni előítéletei és önkénye kapott hangot. Apró tűszúrások, majd hosszantartó megalázó helyzetek sorát voltak kénytelenek elszenvedni a helyi zsidóság tagjai. Íme, egy-egy feljegyzés ezek közül.

A szentesi Zsinagóga  a 20. század elején

1804-ben egy Beliczay nevű szolgabíró megtiltotta a lakosságnak, hogy bármily üzletet csináljon "zsidóval" addig, amíg azt a hatóság előtt írásba nem foglalják. Ennek mintegy folytatásaként 1818-ban a zsidóságot mélyen sértő közleményt tett közzé a hatóság.

A hirdetmény szövege nem maradt meg, csak következtetni lehet arra abból az önérzetes tiltakozásból, melyet Götzl Izsák, a szentesi zsidók bírája intézett a hatósághoz. Követelte, hogy hirdessék ki mind a református, mind a katolikus templom előtt: „hogyha akadna is a szentesi zsidók között tolvaj, mindnyájan olyanok nem lévén, a becsületünkben mindnyájan sérelmet nem szenvedhetünk."

 

Közben egyesek a vérvád rágalmával izgatták a népet és zavarták meg a zsidó istentiszteletet. Az előítéleteket csak erősítette, hogy a földesúr – az ország más vidékeihez hasonlóan – nem engedélyezte a zsidók betelepedését. Ettől csak akkor volt hajlandó eltekinteni, ha egy zsidó család különadót fizetett az Uraságnak a letelepedés megtűréséért cserébe. „Egyébként ügyelni fog az inspektorátus, hogy semmi idegen zsidók a szerződésben foglaltakon kívül és egyenes engedelmem nélkül meg ne telepedjenek, hanem, ha alattomosan becsúsznának, azonnal tovább utasítsanak." – írta gróf Károlyi Lajos, Szentes földesura 1829-ben.

A megalázások sora 1844-ben folytatódott: a városi tanács kötelezte a zsidó embereket az akkoriban igen megvetett tevékenységnek tartott levélhordásra és rabkísérésre. A zsidósághoz való negatív hozzáállást mutatja az is, hogy 1848-49-es forradalom idején eleinte Szentesen sem akarták besorozni őket a nemzetőrségbe. Ennek érdekes és tanulságos irodalmi emléke a szentesi írónő, Gulyás Pap Etelka egyik novellája, melynek címe: Horváth Erzsébet 

(Szanatóriumi Album Szentes, 1907).